A KCG PARTNERS CSAPATA ISMÉT AZ ÜGYVÉDKUPA ÉLÉN
HAGYOMÁNY, CSAPATMUNKA ÉS SIKER – A KCG PARTNERS CSAPATA ISMÉT AZ ÜGYVÉDKUPA ÉLÉN
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a balatoni Ügyvéd Kupát, az ügyvédek egyetlen hazai vitorlásversenyét 2016 júliusának első hétvégéjén. A KCG Partners csapata immár harmadik alkalommal indult a vitorlásversenyen, és mint a korábbi években, a siker most sem maradt el. Idén – első alkalommal – a balatonszemesi Bahart kikötő adott otthont a rendezvénynek. Új hajóval indult a versenyen a KCG Partners csapata, Kamocsay-Berta Eszterrel, Csengery Leventével, Gálik Gabriellával és a kormánynál Kaiser Kristóffal.
A korábbi évek tapasztalataiból az egész csapat tudott meríteni az új hajón, egy Extreme 40 típusú verseny katamaránon, ami akár 30 csomós sebességre is képes, és amelynek állandó kormányosa egyébként a KCG Partners ügyvédjelöltje, a komoly vitorlásmúlttal rendelkező Kaiser Kristóf. Bár ezt a tulajdonságát nem sikerült kihasználnia a csapatnak, mivel kifejezetten gyengeszeles túraverseny volt, mégis remekül dolgozott együtt a hajó legénysége. A 11 órás Balatonszemes előtti rajtot követően Balatonőszöd, majd Zánka érintésével, rövidítés után Balatonlellén ért véget a futam, melyet a KCG Partners 2 óra és 19 perc alatt teljesített. Sajnos a vasárnapi futamokat törölnie kellett a szervezőnek, ironikus módon a túl erős szél miatt. Így az egynaposra zsugorodott Ügyvéd Kupán a KCG Partners csapata idén is előkelő, második helyezést ért el a 35 indulós mezőnyben, Kaiser Kristóf pedig az Ügyvéd a kormánynál versenyen szerzett második helyezést.